ERINNERUNGEN AN H. W. ERNST. Introduction (Elegie von H. W. Ernst) und Capriccio über das beliebte Thema: Der Carneval in Venedig, für das Pianoforte übertragen von Franz Erkel

Heinrich Wilhelm Ernst hegedűművész 1840 májusában mutatta be Pesten népszerű op. 10. Elégiáját és Capriccio-ját. Az akkor már nyomtatásban is megjelent Elégiát Erkel a c-moll hangnemet meghagyva írta át zongorára. A Capriccio esetében az Erkel által eszközölt változtatások olyan mértékűnek tűnnek az Ernst-mű 1844-es kiadásához képest, hogy azt önálló Erkel-kompozícióként tartották számon a műjegyzékek. Major Ervin nyomán Legány Dezső is eredeti műként írta le az eredetileg B-dúrban komponált, az említett kiadásban 25 variációval és egy rövid, szintén B-dúr bevezetéssel megjelent, Erkel átiratában viszont kilenc variációt tartalmazó, C-dúr Capriccio-t. Erkel újítása az is, hogy az Elégiát bevezetésként alkalmazva hatásos tételpárt csinált a két különálló műből. Ebben a formában tartalmazza a művet Wagner József két, egyaránt jó kiadása a Pannonia sorozat második, egyben utolsó füzetében. Rózsavölgyinél – nem túl szerencsés módon – külön kiadványként látott napvilágot a két tétel, bár közös címlappal. A későbbi utánnyomásoknál teljesen megszűnt a kapcsolat az átiratként kiadott Elégia és az önálló Erkel-műként megjelentetett „Le carneval de Venise” között. Kassai István megállapítása szerint ez utóbbi kiadásban az Elégia egy ütemmel hosszabb, míg a Capriccio nyolc taktussal rövidebb és néhány helyen könnyített. Ugyanő a Capriccio-t is csupán mesteri átiratnak tekinti azon az alapon, hogy mindössze egy variációnyi új anyagot hoz Ernst 1844-es kiadványához képest, ráadásul nem ismert Ernst darabjának 1840-ben már minden bizonnyal létező, a darab akkori formáját tükröző kottája.