Kapcsolódó honlapok
•••••
Erkel Ferenc-díj
Az Erkel Ferenc-díj kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői, vagy előadóművészi teljesítményért adható állami kitüntetés. A díjat évente, március 15-én három személy kaphatja meg. A kitüntetett személy az adományozást igazoló okiratot és egy érmet kap. A bronzból készült kör alakú érem átmérője 80 mm, a vastagsága pedig 8 mm. Az egyoldalas érem, amely Lebó Ferenc szobrászművész alkotása, Erkel Ferenc domború arcképét ábrázolja, valamint szerepel rajta az „Erkel Ferenc-díj” felirat is.
Az Erkel Ferenc-díj oldala a Wikipédián
•••••
Erkel Ferenc nevét viselő művészeti együttesek, intézmények
- Erkel Ferenc Vegyeskar, Budapest
- Erkel Ferenc Néptáncegyüttes, Budapest
- Erkel Ferenc Emlékház, Gyula – A Corvin János Múzeum honlapján
- Erkel Ferenc Múzeum, Gyula
- Az Erkel Ferenc Múzeum Barátainak Egyesülete
- Az Erkel Színház oldala a Wikipédián
- Erkel Ferenc Művelődési Központ, Budakeszi
- Erkel Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár, Demecser
- Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Gyula
- Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Cegléd
- Erkel Ferenc Általános Iskola, Budapest
- Erkel Ferenc Általános Iskola, Gödöllő
- Erkel Ferenc Zeneiskola, Tatabánya
•••••
Erkel Ferencet megjelenítő festmények, szobrok és köztéri alkotások
- Stróbl Alajos: Erkel Ferenc, Budapest, Operaház
- Stróbl Alajos: Erkel Ferenc mellszobra, Szeged
- Kallós Ede: Erkel Ferenc szobra, Gyula
- Szmrecsányi Boldizsár: Erkel Ferenc mellszobra, Budapest
- Boldogfai-Farkas Sándor: Erkel Ferenc mellszobra, Budapest
- Tápai Antal: Erkel Ferenc emlékszobor, Szeged
- Veszely Jelena: Erkel Ferenc, Budapest
- Györfi Sándor: Erkel Ferenc, Karcag
- Bíró János: Erkel Ferenc mellszobra, Budakeszi
- Györgyi (Giergl) Alajos: Erkel Ferenc
A magyar nemzeti Himnusz szobra, Budakeszi
Erkel Ferenc szülőháza a műemlékvédelem honlapján
A Himnusz és a Szózat a Kormányzati Portál Nemzeti jelképek című szolgáltatásában
•••••
Erkel-gasztronómia

Gyula híres szülöttének 200. születésnapja megünnepléséből az egész város kivette a részét. Több vállalkozó készült különleges, ünnepi termékkel a bicentenáriumra. Egyikőjük a zeneszerző nevét viselő bon-bont és csokoládét, másikuk bicentenáriumi bort, a harmadik pedig Erkel-szilvóriumot készített. Egy méhkeréki cukrászmester új édességet kreált az ünnepi alkalomra. Sárgadinnyéből, a zeneszerző kedvenc gyümölcséből elkészítette az Erkel fagylaltot. Az édességet Gyulán árusította. A fagylaltból kétféle készült, melyeknek fantázianeve
„Erkel klasszik” és
„Erkel duó”. A fagylalt ötletét minden bizonnyal Zsigray Julianna
A sugár úti palota című Erkel-életregényének részlete ihlette:
„A zöld dinnyét szeretem, de csak azt, amelyiknek még nem lágy a húsa. És bőven hozzá porcukrot s egy-egy pohárka maraschinót mind a kettőnknek [...] Erkel a legszebb szeletet Szerdahelyi tányérjára tette, jól megcukrozta és meglocsolta a maraschinóval – Így egyed.”
A vállalkozók a forgalom öt százalékát fizetik be a városnak termékeik után a további marketing tevékenység költségeire.
•••••
Diafilmek
•••••
Egyéb összeállítások
Erkel Ferenchez kapcsolódó oldalak a Wikipédiában